Ma először akkor került előtérbe ez a szó amikor nagyobbik lányom komolykodva, mérgeskedve elmorogta, hogy mindig azt kell csinálnia, amit én mondok és nem tehet semmit saját maga, és különben is ....
Másodszorra unokanővéremmel való beszélgetés után jutott eszembe ez a téma. "Megfenyegettem" ugyanis, hogy Róla is írok a blogon. Amikor letettem a telefont arra gondoltam, hogy mi is az amiről írhatnék vele kapcsolatban.
Azon kívül, hogy az unokanővérem és Bibi keresztanyja, türelmes Édesanya, olyan, akire mindig számíthat az ember, és nem utolsó sorban Ő az akivel gyermekorom nyarait a kis szántódi nyaralóban együtt tölthettem.
És akkor beugrott miről is szeretnék írni
Ő 11 éves lehetett én 9, amikor esténként, ha az idő engedte, kint aludtunk a kertben egy széltében-hosszában rövid, kiszuperált katonai sátorban. Ez magában is kalandos lett volna, de mi megdobtuk azzal a hangulatot, hogy amikor a ránk vigyázó Mari mama és Tibor papa elaludtak a szobában, mi kimásztunk a kerítésen és átmentünk a mintegy 3 km -re lévő "nagyvárosba" Balatonföldvárra. Moziba mentünk (pontosabban a kertmozi oldaloszlopain ülve lestük meg a filmet), sétáltunk, néztük az embereket, vagy éppen futottunk előlük (de ez egy másik sztori) elég az hozzá, hogy egyik este mindkettőnknek nagyon emlékezetes maradt. Történt ugyanis hogy amikor átmászva a kapun kimentünk a kocsiútra elfogott bennünket a határtalan szabadság érzése. Kéz a kézben futottunk az út közepén és boldogan kiabáltuk SZABADOK VAGYUNK SZABADOK!!! - soha nem felejtem el azt az örömöt -.... amit hamar megzavart egy 4-5 egyedből álló kutyafalka hirtelen jött támadása. Innentől már csak arra emlékszem, hogy ész nélkül elkezdünk rohanni a veszetten csaholó állatok elől, végül valahogyan sikerült épp bőrrel hazaérnünk, de egy ideig nem volt kedvünk még sátorozni sem.
Azóta persze éreztem már magamat szabadnak, függetlennek, de az akkor, abban a pár percben megélt érzés mindegyiket felülmúlta.
Amikor kislányom ma dünnyögött, hogy nem lehet szabad, megpróbáltam megvigasztalni azzal, hogy amikor nagy lesz majd azt tesz amit csak akar, közben persze eszembe jutott, hogy ahogy idősödik az ember és egyre jobban vágyik a szabadságra úgy lesz egyre több kötelessége, kötelezettsége is.
Tanulás, munka, otthoni teendők stb
Végül úgy javítottam ki magamat, hogy mindig vannak az életben olyan dolgok amik miatt úgy érezzük korlátozva vagyunk a szabadságunkban. De Ő még örülhet hogy csak én vagyok neki az akadály az önmegvalósításban....
Hát igen, egy életen át hajszoljuk, küzdünk, harcolunk a megszerzéséért, hogy aztán önként feladjuk, sőt idővel egyre több minden által láncoljuk le magunkat.
Talán felnőtt fejjel már nem is tudjuk mi is a szabadság.
Talán csak a gyermekkor gondtalansága, egyszerűsége engedi meg ezt az érzést.
Hiszen ott, akkor azon a meleg, nyári estén mi igazán, teljesen szabadok voltunk!
Köszönöm Édusnak, hogy átélhettem ezt az érzést
Ez a kép augusztusban készült, a hagyományos nyárbúcsúztatón amikor is kettesben leülünk a balcsipartra és egy sör felett azon sóhajtozunk hogy milyen gyorsan elszállt ez a nyár is.
Borzalmasan nézünk ki, de nem ez a lényeg
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése