Sorozatok

Eddig is sejtettem, de most már biztos: sorozatfüggő vagyok!

Ez a mai kor egy népszerű betegsége arról ismerszik meg, hogy az ember azt veszi észre, hogy a kötelező napi "házifeladatai" elvégzése mellett csak arra tud gondolni, hogy mikor kezdődik kedvenc adása. Izgatottam várja, hogy alakul kedvencei élete, miként tudnak felülemelkedni "hatalmas" fizikális/lelki problémáikon
Oka több is lehet:
-menekülés a hétköznapok szürkeségéből
-nem akar a saját problémáival szembenézni
vagy! csak egyszerűen jó a film
merem remélni hogy az én esetemben ez utóbbiról van szó
A sorozatfüggőség már évtizedekkel !! ezelőtt elkezdődött nálam mégpedig egy mesefilm sorozattal a Hosszúlábú Apuval, ami egy tehetséges amerikai írónő, Jane Webster,  szuperül kivitelezett anime adaptációja. Hetente adták a Tv-ben vasárnaponként, én meg világrekordokat futottam a templomból, hogy elérjem a bevezető zenét. (Huszonévesen képes voltam a youtubon japánul, angol felirattal nézni!!, mert másképp nem tudtam megszerezni) Aztán jött a Remington Steel Pierce Brosnannal, ennek okát szerintem nem kell részleteznem.... Később szerencsésen kikerültem a Dallas, tőlem igencsak távol álló világát, nem vonzott különösebben a Baywatch-ban David Hasselhoff szőrös mellkasa, sem Magnum-ban Tom Selleck tömött bajsza. A Jóbarátok is épphogy csak meglegyintettek. Aztán elkezdtek begyűrűzni édes Hazánkba is a különböző dél-amerikai sorozatok és bár még az Isaura rabszolgasorsa nem érdekelt a Vadangyalnál megadtam magam. Sőt még a Sos mi Vidát is nagy érdeklődéssel követtem. Aztán jött a CSI -szigorúan csak a Las Vegas helyszínelők- és rögtön utána a dr House. Ez utóbbit az első széria óta nézem, Hugh Lauire által hozott karakter miatt egyszerűen nem lehet nem kedvelni, annak ellenére hogy elméletileg egy kibírhatatlan, egocentrikus doktorról van szó. És ha belegondolok a Született feleségek és a Két és fél pasi is odavonzott a Tv elé. És most a Castle... Megszerezve a 4. szériát, 3 napig nem voltam önmagam. A gyerekek fektetés után éjjel 2-ig simán néztem. Agyam, testem elzsibbadt, de engem nem lehetett elrángatni  a képernyő elől és akkor megértettem. Ez a függőség. No nem tartok ott, hogy rajongói oldalt nyissak, vagy képkivágásokat gyűjtsek a szereplőkről, de mégis....IGAZÁN izgultam hogy mi lesz a szereplőkkel... lelövik, nem lövik, összejönnek..mégsem, miért teszi ezt vagy azt....

Remélem egyszer kinövöm, de addig is legalább megpróbálom kordában tartani. És most hogy leírva szembenéztem azzal a ténnyel hogy mennyi órát töltöttem a TV előtt fiktív figurákat bámulva azt kell mondjam nem is lesz nehéz dolgom. ...

De azért ez mindig a szívemben marad
A best of