Nem tudom, hogy ki hogy van a témával, de én minden este úgy érzem magam mint az a bizonyos mosott sza...pedig általában semmi különös nem történik. Csak játszottunk a zsebsátánkáimmal. Könyvtárba, játszótérre megyünk, biciklizünk, kutyátsétáltatunk.
Jelenlegi helyzetemben még érthetetlenebb a dolog:
Jövő héten kezdek el dolgozni négy órában a korábbi cégemnél, így az aprólékok már oviba és bölcsibe vannak délelőttönként parkoltatva, csak hogy szokják a légkört...De erről majd később.
Ez a bejegyzés a fáradtság nevet kapta, így most inkább azon elmélkedem, hogy hogyan lehetséges, hogy a délutáni alvás és a fektetés közötti 4 óra minden energiámat felemészti és mesélés közben már csak arra tudok gondolni hogy melyik a legrövidebb út az ágyamig.
Talán mert 4 órán keresztül egyfolytában valamelyik duruzsol valamit a fülembe?
Talán mert az 5. szerepjáték után ( "Anya játszunk barátnőset..".)már azt sem tudom hogy fiú vagyok vagy lány, vagy mi?
Talán mert, ha enni adok nekik az ki is jön egy idő után és ez a kettő tevékenység gyakorta váltogatja egymást? - Különösen igaz ez egy éppen szobatisztaságot tanuló, feneketlen bendőjű kétévesnél.
Talán, talán, talán... lenne még egy két tippem és ezeket végiggondolva már nem is olyan furcsa a kimerültségem.
És még csak most megyek vissza dolgozni, de talán a koromhoz jobban illő tevékenység kevésbé kimerítő..talán...
És végül egy kép Róluk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése