2013. május 3., péntek

Szent György Napok gyermek szemmel


Hétvégén került megrendezésre kis városunk nagy ünnepsége Sárkányölő Szent György neve napjai...
Az évről évre nagyobb hangsúlyt kapó rendezvényt gyermekeim is lázas izgalommal várták. Főleg a nagyobbik négy és féléves lányom, aki emlékezett a tavalyi lovaglásra és a pónik vontatta hintózásra.
Szombat reggel kilenc órakor már kint voltunk a tóparton, de hamarosan szomorúan kellett tudomásul vennünk, hogy nincs gyermek lovagoltatás. Szerencsére volt egyéb színes program. Fajátékok, ugrálóvár, lovasbemutató, szekéren utazás.
Délutáni alvás után újra megpróbáltunk valahol lovagolni, de most sem jártunk sikerrel. DJ Dominik által rendezett (szerintem szuper) táncos-éneklős program is csak percekig tudta elterelni figyelmüket arról a tényről, hogy a környék legnagyobb lovasünnepén nem tudnak felülni még egy pónira sem. Elkeseredett lányaimmal betévedtünk az Esterházy Kastélyba. Legutóbb egyik Patarán jártam itt, török harcosok által védett éjszakai szerájon, most bár egy fia törökkel sem találkoztunk és a háttér sem volt olyan sejtelmesen hangulatos, mégsem volt okunk búsulni, mert az ódon falak között ráleltünk egy kitömött-állat kiállításra.
A rosszkedv hamar átcsapott sikongató-simogató buliba. A teremőrnek utólag is köszönöm, hogy nem szólt ránk és bár már záróra volt, szó nélkül hagyta lányaimat kibontakozni.
Volt vadkan a süldőjével, őz, róka, mókus, borz, szarvas, bagoly, mindenféle ragadozó madár. Szóval minden, ami egy gyermek figyelmét egy percnél tovább leköti. A kastély belső udvarán álló fa kilátó már csak egy kellemes ráadás volt. Elégedetten – és fáradtam – tekerhettünk haza.

minipónik az örök slágerek


Bori és a borz és a ropi
a kilátóban (ropival)

Bibi és a szarvasok na meg a ropi...

az elmaradhatatlan fagyizás (no de hol a ropi???)

postakocsi

ha nincs ló jó a bot is???

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése