Egy héttel a történelmet idéző Patara-játékok előtt furcsa jelenségre figyeltek fel a tatai lakosok. A városban több helyen jelentették, hogy Janicsár harcosokat láttak teljes fegyverzetben. Ijesztő külsejük, pusztító fegyvereik riadalmat keltettek mindenkiben. Puskadörrenések, hangos „Allah akbar” kiáltások zavarták meg az állampolgárok nyugalmát. A harcosok hamar elfoglalták a főteret, ahol tűz alá vették a polgármesteri hivatalt. Szerencsére polgármesterünk nem tartózkodott ez idő alatt az épületben.
Ellenállás nélkül vették be a fontosabb élelmiszer-elosztó központokat és végül az Ady Endre utat is uralmuk alá hajtották.
A nagy harcokban azonban ők is elfáradtak és beültek egy gyrosra.
Innen már tele hassal, békésebben meneteltek tovább. A haranglábnál még egyszer megmutatták arzenáljukat, de már inkább csak okító célzattal. Ezek után már senki nem látta őket a nap folyamán.
Talán visszamentek az időgépükhöz, hogy ott várják be a Patarát, ahol csatlakozhatnak a csapataikhoz. Nem tudom, minden esetre örülök, hogy visszakaptuk szép, békés városunkat.
Bár az is hogy csak a Patarát reklámozó lelkes önkéntesek játékát láttuk, bár ez utóbbi feltevés kevésbé hangzik izgalmasnak, látványnak így sem volt utolsó!
első lépésként megbénították a közlekedést
Aztán elfoglalták a Kossuth teret és ostrom alá vették a Polgármestert és annak hivatalát
járókelőket hánytak kardélre
na jó azt talán mégsem (az úriember egyébként a Gölbasi Vitézei Fővezíre vagy mi - minden esetre most álruhában van)
Michl Polgármesterünk irodájának ablaka van "közvetlenül" megtámadva
Tata egyik legnagyobb élelmiszer-elosztó bázisa, legnagyobb ellenállást Piri néni fejtette ki, Allah nevére sem adta át gurulós táskáját, több harcos is odaveszett...
a török csak törököt eszik, hmmm vagyis törököset, hmmmm vagyis gyrost ...
zavart érzek az időben... ezen a képen nem stimmel valami... de mi???
Durr ez nagyot szólt a rendőrség előtt
a legkeményebb, a legvadabb, a legvérszomjasabb: Janicsáááááár MACIIII!
"no ide bemegyünk..."
sortűz...
ezen a képen kicsit olyan "vertsereg feelingje van az embernek, végül is a végső csatát tényleg bebukták annó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése