Vártunk, készültünk, eljött, és már el is múlt. Olyan gyorsan hogy csak kapkodtam a fejemet.
Patara- egy olyan történelem idéző várjáték amit , rendhagyó módon, sokkal inkább a résztvevők élveznek mint a nézők...Harcosok, férfiak, asszonyok, gyerekek, idősek, fiatalok, nemre, korra való tekintet nélkül mindenkit megfertőz. Mi a titka, hogy nem csak egyre több látogatója van a rendezvénynek hanem hogy évről-évre egyre többen jelentkeznek részvevőnek is? Hogy lehetséges hogy egyes külföldi csapatok pl lengyelek képesek 20-25 órán keresztül buszban zötykölődni, csakhogy a mi kis városunkba eljussanak és pár napig szerep-játékozzanak.
Egyszerű: jó néha letenni a telefont, kikapcsolni a számítógépet, szögre akasztani a hétköznapokat, elfelejteni a mindennapok nyűgét, baját. Ilyenkor álruhát -vagy az igazit??..öltenek magukra a bátor önjelölt harcosok és megmutatják mi is volt az a magyar-török virtus. Az hogy mindeközben még szórakoztatnak is csak hab a tortán.
Külön megemlíteném a zenészek emberfeletti teljesítményét, hogy három napig szinte megállás nélkül húzzák a talpalávalót. A Szelindek zenekar énekes-táncos bosziját mindig tátott szájjal csodálom. Na ő sem normális a szó legnemesebb értelmében!!
Én csak külső szemlélője vagyok a Patarának, de emelem kalapom a résztvevők lelkesedése, életigenlése, játékossága előtt.
Köszönöm a felejthetetlen estéket, amiket a táboraikban tölthettem.
És most jöjjenek a csaták képekben
a kapuőrség ... félelmetesek főleg a rendőrökkel a háttérben
Rondella ostroma: Gölbasi vezír
az igazi harcos nem törődik a sérülésével -Sanyi nagyon kemény-
ezen a képen kevésbé látszik, de az ott egy kézzel készített bőrpáncél, nagyon király, ráadásul a lófarok soha nem megy ki a divatból:)
minden háborúban vannak áldozatok
ez az áldozat kevésbé vette komolyan a szerepét...
Macika... hmmm vagyis Kartal Gölbasi
a győztes Janicsárok (bátyóka a kép jobb oldalán)
nyiltszíni csata
véres csaták dúltak
mikor már mindenki menekül Kartal Gölbasi nem adja fel és harcol
Puta íjászverseny (részletek később)
végső csatára készülődik a Janicsár sereg
még ez a mini harcos is:)
sajnos a nézők feje felett még én sem láttam el, de a hangosbemondó kommentárjából arra következtettem, hogy nem adták könnyen a várat a kedves török bácsik
ÉS ezek csak a csaták voltak folyt köv