Borikának már évek óta lágyéksérve volt, de csak most döntöttünk úgy, hogy megműttetjük. Egyrészt csodára vártam, másrészt meg nem volt panasz és ezt javasolták.
Egyszer el kellett halasztani köhögés miatt, de tegnap végre átment a "vizsgákon" és ma reggel meg is műtötték. Most még békésen alszik.
A győri Petz Aladár kórházban vagyunk, ahol azt kell mondjam minden nagyon jól szervezett, gördülékeny. A nővérek aranyosak, a doktorok is nagyon kedvesek. Az osztály tiszta és kényelmes és az itt működő Lurkó Alapítvány nagyon szuper játékokat és segítséget biztosít.
Mondjuk, eddig bármelyik kórházban is voltunk (Klinikákon, Siófokon, Tatabányán) mindenhol elégedettek voltunk, hiszen rendben elláttak minket és segítettek a bajunkon.
Szerintem többet egy kórháztól nem is kell várni. Hiszen nem wellness-ezni megyünk, hanem segítségre szorulunk valamilyen szinten és ha megkapjuk a segítséget, akkor kit érdekel hogy van -e WC papír, vagy villog a lámpa a mellékhelyiségben..Engem nem angem az érdekel, hogy jól bánjanak a gyerekeimmel és azt eddig mindenhol megkaptuk.
Úgyhogy köszönöm az egészségügy dolgozóinak a munkáját!
Tegnap még pár helyen várakoznunk kellett a vizsgálatoknál, de Borikának elég ha ott vagyok mellette és olvasunk vagy barkóbázunk
Ma reggel időben érkeztünk Győrbe , így még rohangálhatott egyet a közeli játszótéren
Alkotgatott a műtét előtt, na megy varázsgyurmáztunk, aminek az lett a következménye hogy mindenünk gyurmás lett...varázslatos
Itt már megkapta a csodaszert amitől hamarosan nyolcat látott belőlem és jókat vigyorgott, miközben motyogott a "bajsza" alatt, Jó neki, nekem is kellett volna abból a cuccból, akkor talán nem izgulok annyira. Azért az szívcsavaró volt, amikor a nagy vicceskedés közben egyszer csak lehervadt a mosoly és azt motyogta, hogy "Anya félek" na az gáz volt...
Édesem itt már hamarosan tolják kifelé
Egy óra múlva már vissza is jött, most is alszik, nagyokat horkant, szerintem a tegnapi tesós bunkerezésben fáradt el...vagy az altatásban:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése