Februárban - egy nap alatt - sikerült Macival egy csodás albérletet találnunk. Kétszobás, földszinti, mélygarázsos albérlet + kis kert:) Alig vártam, hogy a lányokkal kilátogassunk Apihoz.
Hétfő délután a locsolkodós, tojásgurításos buli után indultunk. Az út 7 órát tartott, 2x álltunk meg, a lányok egy panaszos szó nélkül ülték vég a hosszú, 680 km-t!
Reggel terepfelmérés céljából elkísértem Macit a munkahelyére. Visszafelé már futottam. Találtam játszóteret, hatalmas parkot, TV tornyot -sajna még nem látogatható.. szóval 5-6 km futás és egy frissítő zuhi után jött egy kevésbé izgis Lidl menet. A bolt a lakás mellett van, így hamar megjártuk. Utána végre jöhetett a belváros, a szépséges Altstadt.
Vettünk egyhetes bérletet a tömegközlekedésre : 24,10€ és ezzel mindannyian együtt utazhatunk.
A belváros nem okozott csalódást. Csodaszép templomok, régi és újkori épületek, komplexumok jól megférnek egymás mellett.
Megnéztünk sok templomot, ittam a Starbuck's-ban kávét:), felkerestük a Spielzeug Museumot, ez utóbbi számomra is szuper élmény volt.
Hazafelé már inkább többet metróztunk és kevesebbet sétáltunk mert a lányok kezdtek kicsit behisztizni.
Alaposan elfáradtunk, de lehet hogy még este Anyuval bemegyünk az Altstadtba.
metróból feljövet ez a kép fogadott minket az Operánál: a várfal, szép őrtornyokkal
nemzeti múzeum előtti márványszobrok
Ferenc Pápával fotózkodtak
Szent Bibi:)
Szent Bori:)
és a kedves Mama
látkép az egyik templomból
no comment
lebegő emberek
oroszlán vizslatás
hídról
játékmúzeumban
nincs új a nap alatt, minden 100 éves játék, ma is kapható, csak egy kicsit feljavított formában
Borika
Playmobil babás oszlop
eltelt egy kis idő mire rájöttünk hogyan kell ezzel játszani, de aztán nagyon bejött, főleg Bibinek...
....
cirkusz
Bori mosolya itt már nem túl őszinte
ez egy nagyon modern képsorozat egy darabja az egyik templomból: Jézus és a tanítványai, az utolsó vacsorán (Jézus az asztalon magát tálalja fel, Júdás van egyedül pirosban)
Bori egy "érdekes" szoborcsoport előtt
még futja egy kis bohóckodásra az esti fürcsi után
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése