A napunk kicsit húzósan indult, 8-9 helyre kellett eltekernünk a 35 fokban, de a lányok "szinte" nyafi nélkül abszolválták a feladatot.
Délután persze én aludtam be egyedül, lányok kedvükre dínózhattak. (Aki nem tudná a legjobb altató dal a T-Rex üvöltés....) Szerencsére nem bírják sokáig nélkülem, így nem aludtam vég a készülődést az évnyitóra.
Mivel kivételesen időben indultunk el, még a könyvtárba is be tudtunk menni, ahol Borika megkapta a hónap gyermek olvasója díjat egy szép könyv formájában:) Köszönjük a könyvtárnak a lehetőséget.
Az évnyitó ünnepélyes volt (milyen is lett volna). Bibike szépen végigülte a 1,5 órás ünnepséget. Borikáról ez nem mondható el, de még elviselhető volt a huncutsági szint.
Voltak beszédek, tánc bemutató, polka zenei előadás és, ami gondolom Bibikének a legizgisebb volt, ünnepélyes nyakkendő átadás. Így már Bíborka is rendelkezik az iskola hivatalos nyaktekerészeti-mellfekvencével:)
Mindezek után megfejeltük a napot egy kiadós fagyizással, ami végre mindhármunknak megfelelő program volt.
Holnap kezdődik a suli, Borikának az új ovi!!
Csupa izgalom az élet:)
Reggeli körutunk első megállója egy bank volt, ahonnan nem igazán akartak kijönni, köszönhetően a légkondinak és a gyermeksaroknak
pózolás Apának a skypon
ez a "álljatok szépen lányok" póz...Borika....
BORIKA!!! (Bibike édi..Borika bohóc)
jajjj
Borika örül a könyvdíjnak
Bibike várakozó állás---akarom mondani ülésponton
nyakkendővel
az a bizonyos fagyi..HOLNAP SULI jajjj
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése