Unokatesók (Anyukástól) lent vártak minket a nyaralóban, engem Édusom valami fincsi koktéllal fogadott. Minden nagyon kerek volt!
A kánikulával belecsaphattunk a közepébe.
A víz (pisi) meleg, a fagyi hideg (még jó hogy nem fordítva).
A játszóterek ugyanott vannak mint tavaly (még szerencse).
Az Erdészeti Étterem továbbra is jókedvűen, kedvesen finom ebédet biztosít a megfáradt üdülőknek és helyi lakosoknak egyaránt.
Lányokat nem sokat látom, mert tobzódnak a rokonságban és a medencében, illetve ezek kombinációjában.
Én romantikus (értsd nyálas) regényeket olvasok, ízesített lónyálakat iszom és ultrajól érzem magam.
Persze jövök haza Tatára dolgozni hetente 3 napot, de azért érzem már a lazulást.
Lássuk képekben
ez Borika, a feneke és egy "nagyon érdekes" szökőkút
újabb szökőkút
Kultkönyvtár Földváron, innen vannak a nyálregényeim:)
csajszik
ugri-bugri
Apuci olyan gyorsan fut, hogy le tudtam fényképezni:)
"pár" éve én is itt áltam, kis-tönk lábaimon, magamhoz szorítva a rongyim, pókhassal, az akkor még köves úton, szeretünk Szántód!
Szántódpuszta akkor lovaglás, nyeregbe fel
kecskesimi
kicsit kicsi a medence
Borika fest, Bibike merül
Persze strandon is voltunk, Borika fején nem a felhőtlen öröm látszik az óriáscsúszda tetején...
aztán persze egyedül csúszott és élvezte
Macika és a csajok, ott fulladozik valahol Borika is
cukiság újra
Édeseim
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése