Így jártam Schirilla Györggyel

Ez a történet nem hiszem, hogy egy „sikersztori” lesz, bár még reménykedem, hogy valamilyen úton-módon kitisztul a történet és kérdéseimre választ kapok.

Csak a tényeket fogom közölni, hogy ne vádolhassanak hazugsággal, hitelrontással.

Célom nem az, hogy egy közszereplőt rossz színben tüntessek fel, hanem, hogy a jövőben minél kevesebb ember essen a mi jóhiszeműen elkövetett hibánkba.

Ifj. Schirilla Györgyöt személyesen nem ismertem még, amikor egy verőfényes májusi napon betoppant Hotelünkbe, ahol én mint marketinges dolgozom.

Nagy hangon, kedélyesen üdvözölt bennünket, mintha már legalább 20 éve ismernénk egymást.

Leültünk, hogy megbeszéljük jövetele célját. Lelkesen előadta mennyire fontos számára, hogy a gyermekekben tudatosítsa a mozgás fontosságát és ezért Ő (nagybetűvel!) hajlandó városról-városra, óvodáról óvodára futni és hinteni az igét és megmozgatni a Gyermekeket. 

Én személy szerint, bár a stílusa nem jött be, a céljaival egyetértettem és dinamizmusa miatt nagyon belelkesültem. Örültem, amikor a vezetőség, egy kisebb összeggel támogatta a rendezvényt. Cserébe ígéretet kaptunk facebook-os megosztásra, illetve, hogy támogatóként szerepelni fogunk a honlapon. Ezenkívül hotelünket, az oviprogram keretén belül megállóként jelölte meg. (Megjegyzem nem óvodaként üzemelünk és közelünkben nincs ilyen jellegű intézmény). Nem mi voltunk az egyetlen támogatók, sok név szerepelt addigra már a számlatömbjében…

A kért információkat Hotelünkről elküldtem és vártam a futás programját, hiszen még azt is megbeszéltük, hogy én, mint lelkes amatőr futó elkísérném a tatai „óvodakörén”.

Két napos program volt beígérve (május 18-19), de ahogy közelgett a rendezvény napja, csak nem jött semmi válaszlevél és semmilyen formában nem kerültünk fel a közösségi oldalaira.

Végül igazgatónk kénytelen volt felhívni fent említett urat.

A telefonbeszélgetés részleteibe nem mennék bele, de a lényeg az volt, hogy újabb nagy halom ígéret, fogadkozás, hebegés-habogás, sallang után közölte, hogy Ő most kocsiban ül és jön Tatára, készítsük az előre megírt emlékszalagot, fényképezőgépet, mert Ő tartja a szavát…

És tényleg, május 19-én befutott hozzánk ifj. Schirilla György. Vicceskedett, ígérgetett, későbbi időpontot emlegetett az óvodák látogatására, pózolt kettőt egy pásztorbottal, amire látványosan korábban már pár szalag felkerült és pá.

Döbbenten állok. Most mi van?

Mi van a cukorbeteg gyermekekkel? A mozgás szeretetével? A köz szolgálatával?

Nem tudom –csak sejtem - mi húzódik a háttérben, de az biztos, hogy ezidáig  hatalmas csalódás számomra mind az „úriember”, mind a kezdeményezése.

Továbbra is bízok benne, hogy csak rossz szervezésről van szó, hiszen azt feltételezni, hogy ifj. Schirilla György öncélúan használná fel Édesapja emlékét, ismerőseit, kapcsolatait, segítőit, túl durva lenne még a mai világban is.

Számomra a Gyermekek, a sport, a támogatás, jótékonykodás olyan „témakörök” melyeket nem szabadna öncélúan felhasználni, kihasználni.

Aki egyetért velem nyugodtan megoszthatja a posztot. Az eredetét is leellenőrizheti. Én Kovács-Pataki Csenge vagyok, minden –a témával kapcsolatos kérdésre- szívesen válaszolok.