2014. december 21., vasárnap

Adventi Drezda

Végre sikerült kijutni Drezdába! Vonattal mentünk Tatáról, onnan vonatot váltottunk és nem egész 11 órát utaztunk. 20-kor indult a vonat és háromnegyed 7-kor "már" meg is érkeztünk. A lányok szinte végigaludták az utat, mi is tudtunk pihenni Anyuval. Bár nem fülkés helyre szólt a jegyünk, tudtunk olyan fülkét találni ami nem volt lefoglalva így berendezkedtünk. Korábbi félelmeink ellenére jól éreztük magunkat. Macika várt minket az állomáson. Sajna az idő elég rossz volt. Fújt a szél (mint mindig) és sokat esett az eső (mint mindig). Ezek ellenére bejártuk az adventi vásárokat. Felültünk a "kötelezőkre", vásárolgattunk, nagyokat sétáltunk. Jó volt, csak nagyon tömör és fárasztó. Lányok kicsit fel voltak pörgetve, így alaposan lefárasztottak minket. A 3 nap elröpült és most már itthonról írom ezt a bejegyzést
Áldott, Boldog Karácsonyi Ünnepeket Mindenkinek!!
Várakozás a tatai vasútállomáson, a lányok szuperül viselkedtek, fegyelmezetten, aranyosan mindent elsőre megcsináltak

már Budapest felé is fülkében tudtunk utazni, Bibike boldogan foglalta el a gyerekülést:)

Fülkefoglalás a nemzetközi gyorson...Csani biztos haját tépte volna...:)

Bori gyorsan bealudt..néha megindult lefelé , de aztán Anyu kiékelte a táskával onnan már okés volt

Bibi tovább fönt volt, de végül ő is befáradt..szerencsére

ébredés:)

találkozás Apikával!:)
fényképezkedés az állomás díszei előtt
te jó ég mi ez???

Ja, hogy egy kicsinyke karácsonyfa?!!


Apika az ágy..na azért ennél nagyobb helyünk volt a kis lakásban

még kint is alkotnak folyton:)


felkerestük a kedvenc helyeinket, itt éppen Bibi a könyvtárban olvas, németül:)

kis játszóterezés

mászás

aztán a vásár

az elmaradhatatlan magyar lángosossal

a kedvenc kék fával, sajnos ezt az estét az eső eláztatta

"óriás" körhinta:



Holle anyó volt a kedvenc

forrócsoki

Mikulás görkorin:)

mászófalazás

Ikea:) Panda Maci dömping Borinál kiakadt valami...

Bibi úrinősen issza a további forrócsokis adagokat


Mikulás angyalkákkal

kisállatokat is néztünk...nem ez volt a legcukibb

Maci és a Betlehem...

Csengike vigyoror, recept: Maci+ Chips+Jáger+Vásár

Végre egy jó kis forralt bor+ chips reklám

és a fincsi minifánkok na meg a chips reklám...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése